A borfogyasztás kultúrája

        A bor, a kulturált borfogyasztás a színvonalas élet tartozéka. A borivásnak meg kell adni a módját. Hozzátartozik a megfelelő környezet, az érzelmi ráhangolódás, a külsőségek megteremtése, a finom ételek, az elegendő idő. Kísérője lehet egy üzleti vagy családi vacsorának, emelheti a fényét egy társasági összejövetelnek, de kedves társ lehet magányos elmélkedéseink során is.

        Az ember a bor iránti tiszteletét fejezi ki, hogy az évszázadok folyamán a borivásnak sajátos rituáléja alakult ki. Minden mozdulatnak, tárgynak megvan a gyakorlati szerepe, melyhez szorosan kapcsolódik a szellemi, érzelmi háttér. Többek között ez is megkülönbözteti más italféléktől.

 

Pinceetikett

A borkóstolás a vendéglátásnak egy sajátos formája, így megvannak a maga szabályai, szokásai. Hogyan kell bort kóstolni? Hogyan illik viselkedni a pincében? Érdemes legalább az alapokkal megismerkedni.

A kóstolópoharat a száránál vagy a talpánál fogjuk: így nem maszatoljuk össze a kelyhet, és nem melegíti fel a tenyerünk az italt. A tiszta kehely fontos, hiszen a borral először a látás révén ismerkedünk: milyen a tisztasága, színe. Következik a szaglás: rövideket, de mélyeket szippantsunk, így az illat eljut a megfelelő helyre, viszont nehezebben fárad el a szagérzékelésünk. Amikor belekóstolunk, egy evőkanálnyinál többet kortyoljunk, hogy a szánkban mindenhová jusson belőle, de ne legyen túl sok, mert akkor nem tudjuk "megmozgatni".

Amíg az adott borról van szó, maradjon a poharunkba egy kortynyi, hátha egy észrevétel miatt újra meg kell kóstolni. Amit már nem akarunk meginni, azt ne adjuk másnak, öntsük a kiöntőbe. Ízsemlegesítőként szokás pogácsába, almába harapni két bor között - de csak azt együk, amit a gazda kínál.

A bemutatás a kóstolási sornak megfelelően zajlik - a kóstolósor a legfiatalabb boroktól halad az idősebbek, a szárazaktól az édesek, a fehérektől a vörösök felé. A végén következik a Szent János-áldás, amikor a bemutatott minták közül egyből mindenki kaphat még egy pohárkával (visszakóstolás). Ezt a poharat, amivel megemlékezünk a szőlőt művelő munkásról, köszöntsük házigazdánkra!

És még néhány fontos tanács, pontokba szedve:

-  Ne dohányozzunk, ne rágózzunk a kóstoló ideje alatt!
-  Illetlenség a hordókat kopogtatni (ez olyan, mintha a gazda pénztárcájában kotorásznánk: a hordó hangja alapján kiderül, mennyi bor lehet benne).
-  Illetlenség nem elfogadni a bort. Ha valamiért (gyógyszer, autóvezetés stb.) nem ihatunk, a kóstoló előtt jelezzük a gazdának. De kérhetünk keveset a poharunkba, amit megnézünk, megszagolunk, majd a kiöntőbe öntünk.
-  Addig nem szabad megkóstolni a bort, míg az azt bemutató személy fel nem szólítja erre a társaságot.
-  A visszakóstolás előtt ne koccintsunk, de köszöntgessük egymást!
-  Mindig figyeljünk arra, aki a borról beszél!
-  Illetlenség a bort "nem észrevenni". Szólni kell róla, de legalább egy elismerő pillantással jelezni kell, hogy értékeljük. Problémákról csak akkor beszéljünk, ha a gazda határozottan felszólít rá.

 

BORIVÓKNAK VALÓ TÍZPARANCSOLAT:

1. Bort soha ne igyál éhgyomorra.
2. Borivás előtt ne egyél édes ételeket.
3. Mindig légy figyelemmel a bor hőmérsékletére.
4. Ügyelj a palackos bor kupakjának helyes felbontására, tiszta kendővel töröld meg a palack nyílását.
5. A bort mindig lassan igyad.
6. Apró kortyokban élvezd a bort.
7. Nemes fajbort soha ne keverj vízzel.
8. Tarts mértéket a borivásban.
9. Jobban ízlik a bor, ha eszel valami "hozzá illőt".
10. Bármikor, mielőtt bort iszol, egy pillanatra gondolj mindig arra, hogy mennyi fáradságos, verejtékes munka van ebben a pohárnyi nedűben.

ESEMÉNYNAPTÁR
2010 Október 13.
Páholy Borklub
Páholy Borklub a Borok Pincéjében! 2010. október 13-án, szerdán 18 órától várunk mindenkit sok szeretettel! Hegedűs György új borait kóstoljuk.
Helyszín: 8000 Székesfehérvár, Máriavölgy 62.
2010 Szeptember 08 - Szeptember 12
A borfesztiválon találkozik a vidék és a város

A borfesztiválon találkozik a vidék és a város

Még az idén újra megnyitják a támogatási forrásokat, és ismét lehet pályázni a borászati gépek és berendezések felújítására - jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Budapesten, a 19. Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál hivatalos megnyitóján.
Helyszín: Budai Vár
2010 Szeptember 04 - Szeptember 05
XXI. Budafoki Pezsgő-és Borfesztivál
Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivált. 2010-ben is igyekszünk minden korosztályt szórakoztatni műsorainkkal, a helyi művészek és előadók mellett a különböző kultúrák és a világzene hazai képviselőit is láthatja, hallhatja a közönség. A zenei programokon túl kézművespiac, hagyományőrző játszótér, gasztronómiai különlegességek és természetesen borkóstolók várják a látogatókat.
Helyszín: budafoki Oroszlános udvar
2010 Szeptember 03 - Szeptember 05
A Velencei-tó művészszemmel

A Velencei-tavi Művészbarátok Köre kiállítása szeptember 3-án 16 órakor nyílik a Lics Pincészetben (Kossuth Lajos u. 44.).

A kiállítást L. Simon László, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke nyitja meg.

A kiállítás ingyenesen megtekinthető szeptember 4-én, szombaton 11 és 21 óra között, illetve szeptember 5-én, vasárnap 10 és 21 óra között.

Helyszín: Lics Pincészet (Kossuth Lajos utca 44.)