|
XXI. Budafoki Pezsgő-és Borfesztivál Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivált. 2010-ben is igyekszünk minden korosztályt szórakoztatni műsorainkkal, a helyi művészek és előadók mellett a különböző kultúrák és a világzene hazai képviselőit is láthatja, hallhatja a közönség. A zenei programokon túl kézművespiac, hagyományőrző játszótér, gasztronómiai különlegességek és természetesen borkóstolók várják a látogatókat. Fesztivál szeptember 4-én és 5-én
Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivált. 2010-ben is igyekszünk minden korosztályt szórakoztatni műsorainkkal, a helyi művészek és előadók mellett a különböző kultúrák és a világzene hazai képviselőit is láthatja, hallhatja a közönség. A zenei programokon túl kézművespiac, hagyományőrző játszótér, gasztronómiai különlegességek és természetesen borkóstolók várják a látogatókat.
Szinte egy európai fővárosnak sem akad olyan jelentős történelmi borkultúrával megáldott városrésze, mint Budapestnek a XXII. kerület, melynek műemlékeit, programjait is lépten-nyomon áthatja a nagymúltú borkultúra. A szőlőművelés emlékéről és a feldolgozás folyamatáról számos utcanév emlékezik meg: Akó, Borkő, Donga, Pezsgő, Pincemester, Rizling stb. utca. S bár maga a terület sosem tartozott egyetlen borvidékhez sem, pincéiben mégis megtalálható hazánk valamennyi tájegységéről származó nemes nedűje, így a budafoki pincékbe látogatva teljes keresztmetszetet kaphatunk neves borvidékeink kínálatából.
Európában egyedülálló az a 40 kilométernyi feltárt, összefüggő pincerendszer, amely a városrész alatt húzódik. A hegyek gyomrában lévő közel 100 millió liter tárolókapacitás, a palackozóüzemek, a pezsgőérlelő pincék, hangulatos pincelátogatások és borkóstolók, a művészien faragott ódon hordók és borászati eszközök mind-mind részei Budafok-Tétény mai arculatának. Különlegességük, hogy Budafok-Tétény területén nem téglából kirakott pincéket találunk, hanem vájt és fúrt üregeket. A világ legnagyobb, használatban lévő fahordója is itt, a Szent István Korona Pincében (Sörház utca 14., korábbi nevén Leanderes pince) látható 1974 óta.
A több ágból álló egykori Brückner-féle borpincében létesült a legendás Borkatakomba Étterem, amely a finom ízek mellett borászati múzeumában is emléket állít az ősi szakmának. Budafok-Tétény borkultúrájának emblematikus épülete a György Villa, amely 1825-ben klasszicista kúriaként épült, majd 1867-re érte el mai arculatát Dőry György borkereskedő jóvoltából, ma a Hungarovin vendégháza. A vendégvárásból kiveszik részüket a magán- és családi pincészetek, melyek saját termékkínálatukkal és egyéni hangulatukkal változatos színfoltjai a helyi borturizmusnak. Debreczeni Szőlőbirtok és Pincészet, Garamvári Szőlőbirtok, Héleman Borbarlang, Hungarovin Szent István Korona Pince, István Bortrezor és Pince, Katona Borház, Kőnig Pince, Lics Pincészet, Promontorbor Szőlő és Borgazdasági Zrt., Seybold-Garab Pince, Sümegi és Fiai Szőlőbirtok és Pincészet, Törley Pezsgőpincészet Kft., Záborszky Pince – néhány név a legjelentősebbekből.
Magyarországon elsőként indult Budafok-Tétényben borászképzés 1901-ben. A BCE Soós István Borászati és Üzleti Szakközépiskola és Szakiskola tangazdaságában 4 hektáros szőlőterület biztosítja, hogy a borkészítés folyamata az első lépéstől az értékesítésig követhető legyen. Az elmúlt 15 évben végrehajtott műszaki fejlesztéseknek köszönhetően boraikat egyre jobb minőségben tudják készíteni, aminek eredménye az egyedi termőhelyre utaló „Főváros Bora” elnevezésű palackos borcsalád.
S hogy miként járhatjuk be a borászatokat zeneszó kíséretében akár egyetlen nap alatt? 1990 óta minden év szeptember elején a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál jelenti ezt a méltán rangos rendezvényt, mely a főváros egyik legszínvonalasabb gasztronómiai fesztiváljává nőtte ki magát. Három nap alatt gyermekektől az idősekig garantáltan mindenki találhat élvezetes programot a pincék és színpadok gazdag műsorkínálatában. Ezalatt a boros gazdák és pincemesterek kora délelőttől késő éjszakáig kiváló boraikkal, finom falatokkal, beavató szakmai programokkal várják az ínyenceket.
Rendkívül látványos a Promontórium Borlovagrend-avatás és a Chevaliers Törley Pezsgőrendavatás.
Városi információs irodák
Tourinform Belváros-Deák tér Tourinform Iroda és Police-Inform Iroda 1052 Budapest, Sütő u. 2. Telefon: (36-1) 438-8080 E-mail: suto@budapestinfo.hu Turistainformáció, kulturálisjegyért-ékesítés, internetpont, policeinfo, Budapest kártya, ajándékbolt, valutaváltó. Nyitva tartás: 8–20 h (egész évben)
Tourinform Oktogon-Liszt Ferenc tér 1062 Budapest, Andrássy u. 47. Telefon: (36-1) 322-4098 Fax: 36-1/342-9390 E-mail: liszt@budapestinfo.hu Turistainformáció, Budapest kártya Nyitva tartás: 12–20 h
Repülőtéri információs irodák
Tourinform Ferihegy 1 1185 Budapest, Ferihegyi Repülőtér Terminál 1 Telefon: (36-1) 438-8080 E-mail: ferihegy1@budapestinfo.hu Nyitva tartás: 8–22 h (egész évben) Turistainformáció, MÁV jegyértékesítés, poggyász- és utasbiztosítás, Budapest kártya
Tourinform Ferihegy 2A 1185 Budapest, Ferihegyi Repülőtér 2/A terminál érkezési oldal Telefon: (36-1) 438-8080 e-mail: ferihegy2a@budapestinfo.hu Nyitva tartás: 8–23 h (egész évben) Turistainformáció, Budapest Kártya
Tourinform Ferihegyi 2B 1185 Budapest, Ferihegyi Repülőtér 2B indulási/érkezési oldal Telefon: (36-1) 438-8080 E-mail: ferihegy2b@budapestinfo.hu Nyitva tartás: 10–20 h (egész évben) Turistainformáció, Budapest Kártya
|
|
ESEMÉNYNAPTÁR
2010 Október 13. Páholy Borklub Páholy Borklub a Borok Pincéjében! 2010. október 13-án, szerdán 18 órától várunk mindenkit sok szeretettel! Hegedűs György új borait kóstoljuk.
Helyszín: 8000 Székesfehérvár, Máriavölgy 62. 2010 Szeptember 08 - Szeptember 12 A borfesztiválon találkozik a vidék és a város
A borfesztiválon találkozik a vidék és a város
Még az idén újra megnyitják a támogatási forrásokat, és ismét lehet pályázni a borászati gépek és berendezések felújítására - jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Budapesten, a 19. Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál hivatalos megnyitóján.Helyszín: Budai Vár 2010 Szeptember 04 - Szeptember 05 XXI. Budafoki Pezsgő-és Borfesztivál Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivált. 2010-ben is igyekszünk minden korosztályt szórakoztatni műsorainkkal, a helyi művészek és előadók mellett a különböző kultúrák és a világzene hazai képviselőit is láthatja, hallhatja a közönség. A zenei programokon túl kézművespiac, hagyományőrző játszótér, gasztronómiai különlegességek és természetesen borkóstolók várják a látogatókat. Helyszín: budafoki Oroszlános udvar 2010 Szeptember 03 - Szeptember 05 A Velencei-tó művészszemmel A Velencei-tavi Művészbarátok Köre kiállítása szeptember 3-án 16 órakor nyílik a Lics Pincészetben (Kossuth Lajos u. 44.).
A kiállítást L. Simon László, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke nyitja meg.
A kiállítás ingyenesen megtekinthető szeptember 4-én, szombaton 11 és 21 óra között, illetve szeptember 5-én, vasárnap 10 és 21 óra között. Helyszín: Lics Pincészet (Kossuth Lajos utca 44.)
|